Van egy cigány
Szeretem.
Olyanokat mond, hogy dik.
Meg hogy cicadella.
Meg hogy hőbutát lehet kapni.
Meg hogy száz forintnak ötven a fene.
Szép, nagydarab cigány.
Inkább kicsi, fiatal, zsenge.
Itt fekszik az ágyamban.
Eredetileg más feküdt benne,
de aki eredetileg benne feküdt, annak meg lett üzenve,
hogy menjen vissza a birminghami konferenciára.
Meg a tudományegyetemre docensnek.
Meg a kutatóintézetbe kutatónak.
És ő szépen visszament, mert úriember.
A cigány nem úriember: pólóban alszik.
Tizenöt éve alszik pólóban, hadd aludjon.
Pizsamában fuldoklik, azt mondja,
így mondja: mint a veszett hal.
Amikor befeküdt az ágyamba, még nem tudta,
hogy mi van előbb, az április vagy a május.
Hogy hogyan kell az ajánlott blankettát kitölteni.
Hogy mi az a smoothie.
Hogy hol van a Lumen.
Hogy szabad-e bejönni ide betlehemmel.
Meg hogy az apám nem azért nem köszön neki vissza,
mert süket.
Ott született, ahol az aszfaltútnak vége.
Abban a házban, aminek belőttek az ablakán.
Az volt az anyja, aki a világ összes árvájának.
Oda járt iskolába, ahol külön mosdó van a magyaroknak.
Abban az intézetben nevelkedett,
ahonnan még az ombudsman is kiszaladt.
Oda járt bulizni, ahová be se engedték.
Olyan albérletben lakott, amit inkább ki se adtak.
Olyan helyen élt, ahol fáklyás felvonulást rendeztek ellene.
Most is egy ilyen helyen él.
Hallani az ablakból, ahogy emlegetik.
Egyébként motorral jár, pókerezik, és nagy,
nehéz gépeket kezel.
A "Bud Spencer és Terence Hill rajongói csoport" tagja.
Van saját fogkeféje.
Egyszer elolvasott egy könyvet.
Egyszer átúsztuk együtt a Dunát.
Emlékszel?
Emlékszik.
Mellébújok, átölel.
Nem is olyan őrjöngős dolog.
Sőt: egyszerű, mint a makk.