Napló


Ma reggel korán keltem,

átgondoltam a teendőimet,

aztán alaposan megmostam a fogamat,

hogy ne rohadjon el.


Jó reggelt, itt a tej, öltözködni kell,

mondta édesanyám,

és segített bekötni a cipőfűzőmet.


Útközben számos balesetet láttunk,

mivelhogy a városszéli huligánok szántszándékkal

ráfekszenek a villamossínre,

és nem gondolkoznak.


Már majdnem odaértünk az óvodához,

amikor eszünkbe jutott,

hogy elfelejtettük elzárni a gáztűzhelyt,

de akkor már mindegy volt,

mert akkorra már az egész lakótelep felrobbant,

és mindenki meghalt.


Nemhiába rettegtünk,

Mári dadus ma reggel is ránk ripakodott,

aztán felmászott a toronyba,

megkérdezte, hány óra,

és anyukámnak úgy kellett

szégyenszemre elkullognia.


Délelőtt beszorult a fejem a mászókába,

és leszakadt,

de nem érdekes.


Az iskolában már jobban vigyáztam,

csak az volt a baj,

hogy kórokozó került az ivólémbe,

és kénytelen voltam lehányni

az előttem ülőt.


Domborzati elemekből négyötödöt kaptam,

és féltem, hogy majd édesapám

büntetésből agyonver,

és tényleg.


Hazafelé vigyázatlan voltam,

mert átvágtam,

pedig nem szabadott volna,

és a bokrok között olyat láttam,

amit életem végéig nem felejtek el.


Szolfézs helyett szerettem volna

csókolózni a Hadnagy Attilával,

de ő nem akart.


Otthon édesanyám megkért,

hogy legyek tekintettel az idegállapotára,

és ne próbáljam megakadályozni,

hogy felvágja az ereit,

mire én szépen fogtam magamat,

beköltözködtem az ágyneműtartóba,

és zokszó nélkül

kihegyeztem a ceruzáimat.


Ezt követően az egész délutánt

tanulással töltöttem,

hogy felvegyenek az egyetemre,

de sajnos nem vettek fel,

úgyhogy végül meg kellett próbálkoznom

sokadszorra is.


A professzornál ma is éppen

én voltam a századik,

és pechemre pont Kantot húztam,

úgyhogy hiába is érveltem,

hogy félelem és reszketés,

mert erre ő a priori rávágta,

hogy felettem a csillagos ég.


Ettől picit elbizonytalanodtam,

viszont a Gorkij könyvtár kapujában már

ott várt a férjem,

úgyhogy rögtön el is utaztunk Mátraszentimrére,

hogy megünnepeljük a házasságunkat.


Hazafelé még beugrottunk a G-Robyba,

hogy mind egy szálig elköltsük

a mosógéprevalót,

aztán otthon fészket raktunk,

kirámoltunk,

bespájzoltunk,

és én végre leülhettem a számítógépemhez,

hogy megtaláljam a megfelelő kifejezést.


Addig-addig gondolkoztam,

amíg végül csak sikerült kisütnöm valamit,

mert azt még a legkisebbik

gyerekem is szereti.


Vacsi után bekapcsoltuk a televíziót,

aztán ide-oda szaladgáltunk a lakásban,

és mindenki elmondhatta a gondolatait.


A fiaim egy idő után fedezékbe vonultak,

magukhoz vették az alvóállatkáikat,

és izgatottan követték a fejleményeket.


Szerettem volna megkímélni őket 

a további kellemetlenségektől,

de nem sikerült,

mert sajnos mindig pont akkor

néztek oda.


Lefekvés előtt elmagyaráztam nekik,

hogy most már eléggé nagyok,

úgyhogy meg kell szépen érteniük,

hogy itt a vége, fuss el véle,

köss csomót a legvégére.


A férjemtől sem ellenségként váltunk el,

hanem úgy, hogy aludj jól.


Aztán éjféltájban ágyba bújtam

a szeretőmmel,

de ahogy ez lenni szokott,

ránk szakadt a boldogság,

és most itt fekszünk az egész szobát

faltól falig elborító törmelék alatt,

és lélegzetvisszafojtva várakozunk.


Eurüdiké (Magvető, 2007)