Közelítő


Hervad már ligetünk, díszei hullanak,

pakkos hajléktalant fürge rendőr kísér.

Nincs rózsás labyrinth, s a Dankó utca-

Magdolna utca sarkán nem lengedez a Zephyr.


Nincs már symphonia: a micimackós játszótér

láncokkal-lakatokkal megszigorított rabszürke

kapuja zárva, tarlott bokrai közt nem

szórakoznak az utcagyerekek. Nem búg a gerlice,

s "Kovács János háza" helyét benőtte a fű.


Itt nemrég az öröm víg dala harsogott,

s most a Városüzemeltetési Szolgálat

Közrendvédelmi Egységének

éjfekete terepjárója köröz.


A járókelők ábrázatán néma homály borong.

Szomorú s kiholt reklámszatyraikban nem

mosolyog gerezd; szőlő, szappan, szalámi

nem illatoz.


A tündér szerencse kukáról kukára jár.

Egy gyenge széltől földre teríttetik Ámor,

a féllábú, vak koldus, s a Polgármesteri Hivatal

Ügyfélszolgálati Irodájának átellenében mint

kis nefelejcs, enyész.


De oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

s lám, szárnya alól minden zsenge virág és

kikukázott hiábavalóság

bombaként csapódik a földbe.


Itt hágy, s vissza se tér majd rettenetes korom.


Róma ledűl, s én zöld lugasok közt járva

fekvő villamosok rút fedezékéből nézem

rongált Budának tornyait, s Lollim felrepedt,

véres szemöldökét.



Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)