hvg, 2022

(eredeti, szerkesztetlen változat)

Mátraházi Zsuzsanna: Írtál bármilyen nyilvánosságnak szánt művet azóta, hogy nyilvánosságra kerültek az idei országgyűlési választás eredményei?

Azóta még nem, fél órával előtte viszont igen, Áprilisi tréfa címmel. Az volt az utolsó sora, hogy "Győztünk." Hát, jó vicc volt.

Hogyan találtál rá a 2010-es évek elején közérzeti verseidben a szlenget, akár trágárságot is alkalmazó páros rímes stílusra, amit azok is kívülről fújnak, akiket korábban hidegen hagyott a költészet? Előre tudtad, hogy ekkora hatása lesz?

Nyilván nem. Mint ahogy arra se számítottam, hogy a saját "természetes közegemet" majd ennyire hidegen hagyja mindaz, amiről ezek a szövegek "a magyar líratradíció legrosszabb reflexeit aktiválva" megpróbáltak hírt adni -- hogy az általam amúgy nagyra tartott költőt, Nemes Z. Máriót idézzem. Ezek a versek elsősorban hatni akartak, lévén hogy a diktatúra kiépülésének első, brutális fejleményeivel szembesülve maguk is úgymond "hatás alatt álltak". Ezért is használtak a kortárs költészet meggyőződésesen elitista nyelvezetétől ennyire eltérő nyelvet. Az, hogy mára ezek a versek a szerethető és szórakoztató giccs kategóriájába sorolódtak, az nem jelenti azt, hogy a döbbenet és az indulat, ami életre hívta őket, ne lett volna ott és akkor indokolt, és hogy a megszólalás ne lett volna amúgy irodalmilag hiteles. Inkább én voltam kevéssé elszánt, kevéssé elkötelezett, és maga a baj volt sokkal nagyobb.

Aztán nemcsak tüntetéseken szavaltad a strófáidat, hanem szerveztél is tiltakozó megmozdulásokat, kiálltál a kirekesztettek mellett, könyvet írtál a Hős utcáról, rászorulók ügyeit intézted. Tudsz konkrét eseményt mondani, ami zárkózottból extrovertálttá tett?

2011. október 25. józsefvárosi népszavazás. "Támogatja-e Ön, hogy Józsefváros Képviselő-testülete rendeletben tiltsa meg Józsefvárosban a közterületen történő életvitelszerű lakhatást?" Ennek a Kocsis Máté által népszavazásra bocsátott kérdésnek én, mint helyi lakos, személyesen is a megszólítottja voltam. Magyarán a hajléktalanság kriminalizációjának története már az első pillanatban szó szerint a "küszöbömig" ért. Márpedig ennek a szomorú történetnek a későbbi folytatása szimbólikusan is leképezte a hatalom "térfoglalásának" egyes fázisait egészen az alaptörvény negyedik módosításáig. Miközben lépésről lépésre állásfoglalásra késztetett sokunkat. Én, ha teszik, így foglaltam állást.

Az új kétharmad láttán hangot váltasz? Lehet még radikálisabban szólni a hátrányos helyzetűek érdekében?

A legradikálisabb hang mindig a jól megírt szöveg, az eszeveszett kiabálás magasabb fokozata a gondolkodás és a néma olvasás. Az ezt is el című könyvem "közéletinek" címkézett versei után kötetről kötetre új és új megszólalási formákat kerestem, és keresek máig. Ezek a könyvek már nem diagnosztizálni, hanem a maguk visszafogott eszközkészletével inkább analizálni akarnak. Nem a véleményhez keresnek illusztrációt, hanem a maguk véleményes módján ábrázolnak bizonyos jelenségeket. Ebből a szempontból például a világító testek - 100 kis budapest (Magvető, 2018) című szubjektív badekker mindmáig talán a legradikálisabb vállalkozásom. Attól függetlenül, hogy maga a könyv az olvasók csalódottságán túl kritikailag is tökéletesen visszhangtalan maradt.

Az Ukrajna elleni háború is szóra bír, vagy inkább bénítóan hat rád?

Mondhatnám, hogy az utóbbi, és hogy persze, eláll a szavam, és megütközve figyelem mindazokat, akik képesek ugyanúgy menni, csinálni, nyomatni tovább, és No war!-üzemmódra kapcsolva nyakló nélkül ontani magukból a témába vágó műveket. Ez a kontroll nélküli gyorsreagálás tényleg letaglózó, de az az igazság, hogy előbb-utóbb nekem is meg fog oldódni a nyelvem. A kulturális ipar ugyanannak az önpusztításig túlpörgetett gazdasági szisztémának a része, sőt lelkes pörgetője, mint a mindig, minden pillanatban ugrásra készen várakozó hadiipar. Amilyen váratlanul és készületlenül ért minket a háború, olyan gyorsan és olyan zökkenőmentsen "csatlakoztunk rá" a magunk kulturális termékeivel. Nyilván nemsokára én is írni fogok egy verset a háború borzalmairól, megjelenik, kifizetik, leadózom, és az adómból majd vesznek egy adag tüzérségi lövedéket az aktuális haderőfejlesztési program részeként.

Maximalista vagy, ha elvekről van szó? Talán ilyesmi vezetett oda, hogy kiléptél a Szépírók Társaságából?

Nekem pályakezdő koromban nagyon sokat jelentettek azok az állami ösztöndíjak - Móricz-ösztöndíj, NKA-ösztöndíj, Örkény-ösztöndíj - , amelyekre akkor még minden különösebb fenntartás nélkül lehetett pályázni. Ezeknek az alkotói támogatásoknak korántsem a havi apanázs volt a legfőbb vonzerejük, hanem az, hogy az ember azt érezhette, hogy társadalmilag és dokumentálhatóan hasznos, amit csinál. Hogy az a magányos és sokszor öncélúnak tűnő tevékenység, amit az írás jelent, be van csatornázva egy nagyobb közösség életébe. Amikor a 2010-es évek első felében elkezdődött az NKA-kuratóriumok összetételének enyhén szólva antidemokratikus szempontok szerint történő átalakítása, és a Szépirodalmi Kollégium kuratóriumában a konszenzusosan kiválasztott írószervezetek addigi képviselőin túl olyan NER-kreatúraként létrejött kulturális intézmények képviselői is dedikált helyet kaptak, mint például az MMA, akkor a Szépírók Társasága egy gesztus-értékű tiltakozó akciót követően úgy döntött, hogy mindezek ellenére továbbra is pályázik pénzbeli támogatásra ahhoz az NKA-hoz, amelynek működési elvei ellen előzőleg ő maga ágált. Ezt én a magam részéről nem tartottam elfogadhatónak, ezért 2016-ban kiléptem. Máig meggyőződésem, hogy abban a kegyelmi pillanatban egy nagy, közös, demonstratív erejű kiállással még fel lehetett volna tartóztatni azokat a folyamatokat, amelyek mára már jelentős mértékben, mondjuk így: kikezdték "a kortárs magyar író" mint olyan morális karakterét.

Miért nem látunk-hallunk már régóta a Rájátszás koncerteken? Előre sejtetted, ami pár napja bekövetkezett? Nevezetesen elbúcsúzott a közönségtől a csapat.

Én már 2014-ben kiléptem a Rájátszásból, mert úgy éreztem, hogy a többiekben pont azokkal a szövegeimmel szemben volt a legnagyobb ellenállás, amelyek megzenésítéséhez, és jó értelemben vett "popularizálásához" én magam a legnagyobb reményeket fűztem. Ez egy kivételes és soha vissza nem térő, de valószínűleg eleve kudarcra ítélt lehetőség volt. A Rájátszás mára kialakított magának egy olyan arculatot, amire tulajdonképpen kezdettől fogva predesztinálva volt: jófej negyvenes-ötvenes férfiak életközépi válságait éneklik meg nagyon kedves, mindenki által szerethető és teljesen ártalmatlan formában. Nekem ehhez nincs közöm, de ettől függetlenül nagyon örülök a korábban született daloknak.

Köszönted szépen a Budapestért díjat, de a vele járó pénzösszeget az Utcáról Lakásba Egyesületnek utaltad át, miközben a karantén idején költőként biciklis futárnak álltál.

Próbálok bonyolult helyzeteket egyszerűen és kreatívan megoldani.

Verseskötet született a futárkodásból, társadalomrajz és -kritika. Mi az a legmeghatározóbb tapasztalatod, amit most prózában meg tudsz fogalmazni?

Hogy a kimchi folyik, a Vapiano a vapianoiaké, és az éhezés felszámolása még a legnagyobb igyekezettel sem lehetséges.