Egyszeregy Királyfi

Egyszeregy Királyfi,

mit gondolt magában,

azt gondolta magában,

hogy most mindjárt olyat tesz,

amit majd később megbán.

El is ment rögtön az ideggondozóba,

nehogy megint az legyen,

mint múltkor,

hogy későn szól,

és már nem lehet az illetőkön segíteni.

De viszont az ideggondozóban nem volt senki ismerős,

csak egy nagyon, de

nagyon gazdag bírónak a lánya,

aki viszont azt mondta, hogy

hihihi-hahaha.

Egyszeregy Királyfi ettől eléggé elszomorodott,

és azt gondolta magában,

úristen,

én vagyok Egyszeregy Királyfi,

és most mindjárt kiirtom a legközvetlenebb környezetemet,

pedig nem kéne.

Ezért inkább visszaszállt a trolibuszra,

és búcsúzóul ellátogatott egy nagyon, de

nagyon szegény lányhoz,

aki viszont munkanélküli volt,

de nem számít,

mert az is egy foglalkozás.

Akkor ez a szegény lány

azt a tanácsot adta Egyszeregy Királyfinak,

hogy vegye le magáról kocsisi ruháját,

és úgy próbálja meg.

És ez a kis újítás annyira prímán sikerült,

hogy csuda.

A királyfi végre meg tudta mutatni valódi énjét,

ami olyan szép volt,

mint valami nagyon szép dolog,

például egy szálloda.

Most már mindenki láthatta,

hogy ő tulajdonképpen egy befektetési tanácsadó

a Proctel & Gamble-nél,

és vannak bizonyos elgondolásai

a jövőt illetően.

Hálából rögtön el is vette feleségül a nagyon szegény lányt,

de aztán meggondolta magát,

és mégis inkább egy

minden szempontból megfelelő házastársat választott,

akinek jó az előmenetele,

meg egyébként is.

És attól fogva boldogan éltek,

és egyáltalán nem is haltak meg.

Ami pedig a későbbieket illeti,

az még azért hozzátartozik a bonyodalomhoz,

hogy az újdonsült feleség teljesen véletlenül pont

szervkereskedelemmel foglalkozott,

ami egy szép szakma,

csak hát érteni kell a módját.

Ezért aztán arra gondoltak,

hogy ha mást nem is,

egy-két kisebb májat,

meg zúzát,

meg agydaganatot félretesznek,

és az árából majd vesznek egy-két jóravaló unokát,

hogy legyen, aki öreg korukban kifurikázza őket a repülőtérre,

meg vissza.

Úgyhogy ez lett.

Csak hát sajnos az történt,

hogy ez az ominózus kisunoka

egyik pillanatról a másik pillanatra egy

hétpróbás gazemberré változott,

aki még randalírozni is megtanult,

meg kesztyűbe dudálni,

és ráadásul olyan falánk volt,

hogy leette a fregoliról a ruhát,

úgyhogy rettenetes.

Meg is fogadták,

hogy nem vesződnek vele tovább,

hanem inkább villámgyorsan belehelyezték

az iratmegsemmisítőbe,

hogy majd a többi hamis telekkönyvi papírokkal,

meg fizetési felszólításokkal,

meg adócsalásügyi dokumentumokkal együtt

megsemmisítik.

Csakhogy ennek az ilyen-olyan kisunokának

akkora egy oltári nagy szerencséje volt,

hogy az őrület,

ugyanis egy mindennaposnak éppenséggel nem nevezhető

antiterroristaellenes bombatámadás következtében váratlanul

bedöglött a gépezet,

és mialatt a nagyszülők a technika ördögét szidalmazták,

addig ő pont ki tudott ugrani

a hirtelenjében keletkezett

több százezer négyzetkilométeres átmérőjű

lukon.

És akkor ez a szimpatikusnak nem túl szimpatikus,

ámde jó svádájú legényke még aznap éjjel vándorútra kelt,

és csak ment, csak ment,

csak ment.

És mikor már eleget ment,

akkor az első adandó útelágazásnál uniformist öltött,

és rendfenntartónak állt,

és állítólag irtózatos küzdelmek árán,

de végül 6:3, 6:4 arányban

sikeresen megnyerte a világháborút,

és azóta Hétszer Hét Királyfinak,

meg Hetvenhétszer Hetvenhét A Négyzeten Királyfinak

tituláltatja magát,

és most per pillanat

különrepülőgéppel épp hazafelé masírozik,

hogy a kisantanttal,

meg a nagyantanttal,

meg a Nemzetközi Valutaalappal történt

előzetes megállapodás értelmében az

első szótól az

utolsó szóig átírja,

és aláhuzigálja,

és a felismerhetetlenségig összefirkálja

a történelemkönyveket,

megváltoztassa a megváltoztathatatlant,

kipukkassza az idő kerekét satöbbi,

aztán beüljön a tutiba,

és élvezze,

ami van.

Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)

Másmilyen mesék (Magvető, 2003)