Dal az álomról

Éjszaka van már,

csak a hold világít,

nesztelenül kúszik el a

fénykígyó az ágyig,

szuszog már a paplan is és

szendereg a párna,

köztük éli világát az

Alvó Ember Álma,

felsiklik a vállára és

végigfut a mellén,

felgyűri a lepedőt és

letelepszik mellé,

átöleli, mint a szél egy

régi, nyári estén

édesanya tejkaramell

ízű, puha testét,

megmoccan, most szárnya nő, most

meglibben az árnya,

lassan bontja tollait egy

óriás, tarka páva - de

elég, ha egy pillanatra

kidugjuk a lábunk: a

paplan alól kiugrik és

elszalad az álmunk.

Négyeshatos (Magvető, 2014)