Csiribú

Csiribá.

Tessék. Na, mit szólsz?

Igen-igen. Ez ő. Várj csak! Kiveszem a cilinderből.

Így, ni. Csak szépen, óvatosan. Tudod, hogy van! Picikét még ijedős.

Na, gyere szépen. Ne ficánkolj! Amindenit! Nem fér a bőrébe, figyeled?

Hopp-hopp! Hová tegyem? Ide melléd?

Úgy. Na, most már rendben lesz. Nézd, de helyes! Hogy kalimpál a füleivel! Egyem a szívét! Hm? Ilyesmire gondoltál?

Szépen ül, igaz? Szépen, csendben, ügyesen. Nem ordibál, nem balhézik, nem dohányozik...

Járni is tud, ne aggódj! Mi az, hogy járni! Fut ez, mint a nyúl! Ide szalad, oda szalad, ezt is elintézi, azt is elintézi, feladja a csekkeket, befizeti a biztosítást, sőt. Hazafurikázza a gyereket az óvodából!

Jogsija? Hát hogy ne lenne. Diploma, jogsi, minden. Meg kocsi. Mit kocsi! Kisbusz! Azám! Meglátod majd, milyen fürge, éjjel-nappal munkálkodik, lót-fut, tesz-vesz, utánajár, szervezi a szeptemberi ciprusi utat. Meglesz, ne félj! Megígérte, nem? Hát akkor?! Csak most még egy picikét pihen. Pihikézik. Érthető! Nem könnyű ám neki se!

Most például izgul. Látszik a kis bajuszkáján. Nézd csak! Ahogy fityegteti. Ott, ott! Látod?

Attól ilyen kis paff.

Bár az is lehet, hogy csak pisilnie kell. Tud ám egyedül! Néha ugyan icipicit mellécsurog, ilyenkor szépen rá kell csapni a kezére. Nem durván, csak így. Tudod!

Vagy csak éhes. Az is lehet. Na, azért ne nyugtalankodj, nem eszik sokat! Olyasmi, hogy este tízkor hazavágtat, lehuppan a tévé elé és megeszik egy féldisznót, olyan itt nincs. Csak szépen, mértékkel, vegetáriánusan. És ha mégis hőbörög, és reklamál, és parádézik, akkor kerek perec meg kell neki mondani, hogy nincs.

Hohó, azám! Főzni is tud, mondtam már? Mos, főz, takarít, mi is a kedvenced? A tök?

Vagy a spárga?

Na, a rakott spárgát besamelmártással, azt pazarul csinálja. Az enyém például nem csinálja ennyire jól! Széjjelfőzi, összegányolja, rettenetes. De ez! Hajaj!

És nem is csak hogy megfőzi, de tálal! Úgy föltálal, mint a pinty! Kedvedért a szebbik abrosz, alátétek, entyem-pentyem, Pankának a spongyabobos, kis, piros pohár.

Ja! Mert a Pankát azt imádja, tudtad?

Éjjel-nappal súgnak-búgnak, Uno, Solo, Mango-Tango ... mondd csak! Tudsz te például mini-amőbázni? Mert ők ketten tudnak! Azám! Szombatonként úgy kezdik, hogy elbringáznak a kisközértig, nézelődnek, kvaterkáznak, hazakerekeznek, aztán kibontják a Kinder Pingvint, beülnek a tévé elé, és megnézik a Bob és Bobeket. Meg a Jelszó kölök nem dedóst. Meg a Bing és Bongot, meg a Maya és Miguelt, meg a Pindúr Pandúrokat, meg a Fecsegő Tipegőket, meg a többit. Kedvencük a Totally Spies, a született kémek a Jetixen, pedig az tilos.

Édesek nem? Mint egy furcsa pár.

Na de azért nem kell félned! Hát persze hogy nem! Hová gondolsz?! Nyugi már! A mindene az egyes egyedül te vagy.

Tudod! A kedves, nyurga alakod, a szemed, a szád, a hosszú, pompás combjaid, meg minden. A sok csinos ruhád.

De legfőképp, és legeslegfőképp: a finom kis kezed!

Mint egy zsenge káposztalevélke, olyan finom a kezed.

Ahogy te cirógatod, ahogy te dédelgeted, ahogy te vágod a körmét, az valami isteni. Ívesen, merészen, precízen a széleket. Szakértelemmel, kíméletesen. Ahogy rajtad kívül senki. De tényleg.

Még a felesége se.

Na, hát az aztán abszolút de nem! Az leginkább azon van, hogy jól megmártogassa a szívében az ollót. Úgybizony! Az egy komplett agyalágyult, úgy hidd el nekem. Valóságos pszichopata, papírja is van róla, tessék. Egy ágyneműtartónyi papír. Zárójelentések, búcsúlevelek. Karácsonyi szalvettán egy szétkenődött Áprily-sor. Amúgy meg már öreg is. Öreg és kövér.

Nem csoda, hogy ezer éve be lett neki ígérve a válás. He-he!

Meg lett neki mondva, slussz. A többi már csak formaság, tudod nagyon jól. Felesleges hercehurca, huzavona, táncitánci, idő, plusz stressz, plusz perköltség. Ami a lényeg, az az elhatározás! Egyedül csak az számít. Az elhatározás. Illetve...

Vagy nem?

Hohó! Hát téged meg mi lelt?

Vigyázz, te! Megőrültél? Még a végén elugrasztod! Ajaj! Most nézd meg szegénykét, halálra rémült! Tudod, milyen ijedős!

Ezek szerint? Mégse kell? Vissza az egész?

Kár. Pedig már úgy örültem. Mindig azon nyavalyogsz, hogy így meg úgy, ilyen egyedül vagy, olyan egyedül vagy, aztán mikor úgy adódik...

Nekem persze mindegy. Te tudod.

Most nézd, hogy bújik! Egyem is meg! Valósággal belefúrja az öledbe az orrát! Csórikám! Mintha sejtené.

Hm?

Biztos?

Biztos-biztos?

Rendben. Akkor hát, tessék.

Csiribú, csiribá.

Eurüdiké (Magvető, 2007)