A tücsök meg az apja
Így volt, nem így volt, akkorka volt szinte mint az ujjam, de azért csak neki kellett vágnia a fát.
Vágta, vágta a fát szegény kicsi Paganini, mit volt mit tenni, mert már akkor majdnem hat óra volt, tudta, hogy egy perc, és mindjárt itt terem az apja.
Nagyon izgult csórikám, hogy az apja megint szépen elveri.
Így is lett.
Hazajött az apja, és úgy megverte a Paganinit, hogy szegénykének szabályosan eleredt a vére.
De ő ezzel nemigen törődött, csak mosolygott szelíden, mert tudta, hogy még szép jövő áll előtte, nem kell mindjárt sírni.
De az apja akkor már olyan ittas volt, hogy olybá tűnt, mintha bizony soha többé nem akarná látni a fiát.
Arra gondolt, nincs még késő, elcseréli valamire, erre, arra, kiscsikóra, de akkor már nem lehetett.
Ezért aztán azt csinálta, jól betaszajtotta szegénykét az ólba.
Még a reteszt is rátolta, hogy esetleg ki ne bírjon szökni.
De a szegény Paganini nem bánta, elővette a hegedűjét, és nekiállt hegedülni.
Az ólban nem volt senki más, csak egy sovány kismalac, olyan nagy-nagy szegénységben éltek.
De annak a kismalacnak tetszett ám a muzsika, lehetett is látni rajta, hogy nagyon örül, csak sajnos valami nehéz tápanyagtól fölpuffadt a hasa, és azon nyomban meghalt.
Szegény kicsi Paganini pánikba esett, hogy most már mi lesz ővele, de nem sokáig búslakodott, hanem inkább elővette a hegedűjét, és tovább hegedült.
Igen ám, de jött az anyja, hogy baj van, elfogyott az élelem.
Akkor a kis Paganini meg az anyukája egy titkos résen át meghányták-vetették a dolgot, és arra jutottak, hogy másnap reggel, mihelyst az apja elmegy a hatharmincas busszal a munkahelyére, akkor majd az anyuka suttyomban kiereszti Paganinit, és kész.
Így is lett.
Attól fogva Paganini minden reggel kiült az utcára és kéregetett.
Nem is tudott iskolába járni, mert egész nap csak kéregetnie kellett, de a tanító néni megértette a tragédiát és azt mondta, hogy nem baj.
Egyszer viszont az történt, hogy szétszéledt az iparág, és az édesapának is haza kellett mennie, mert nem volt több dolog.
Gondolta, hogy az édesanyától majd kér egy kis pénzt, és jól beiszik, hogy elfelejtse a szar életét.
De bizony az édesanya azt mondta neki, hogy volt pénz, nincs pénz, pedig ezt csak hazudta, mert volt neki, csak nem akarta odaadni.
Na, akkor az apuka jól begerjedt, pluszba még meglátta a fiát is, ahogy a sarkon ül és szórakozik. Akkora nagy vita támadt, hogy kijöttek a rendőrök, de rögtön el is mentek, mert nem akartak beleszólni.
Az est fénypontja az volt, hogy a szemét apa mérgében szétverte a Paganini hegedűjét, úgy, hogy reccs, kettétörte, aztán ráugrott, aztán meg a darabokat mind egy szálig bedobta a Szülőfalum és Vidéke Áfész ablakán.
Szegény Paganini nem szólt egy árva szót se, csak kiballagott a bányatóra és elemésztette magát.
Épp az utolsó pillanatban ért oda a Jóistenke a türülközővel, úgyhogy végül szerencsésen megúszta.
Attól fogva viszont egyáltalán nem jöhetett ki az ólból, az apja ugyanis odatolt az ól elé egy nagyon öreg szilvafát, hogy még akkor se tudjon kijönni, ha netalántán ki akar.
Szegény Paganini nagyon unatkozott, mert nem volt többé hegedűje, hogy hegedüljön.
Próbált az ujjával hegedülni, de nem ment neki, úgyhogy már megijedt, hogy derékba törik a szép karrierje, ami olyan jól indult.
Estére kelve viszont támadt egy pompás ötlete, és rögtön ki is próbálta, hogy hátha.
Hangulatos kis családi házban laktak, csak hát sajnos úgy volt az elrendezés, hogy az ól ablaka pont a világ legesleghátulsó fertályára nézett, de sebaj.
Odaült Paganini az ablak alá, és elkezdett kiabálni, hogy én vagyok a Paganini, segítség.
Kiabált, kiabált, semmi.
Egyszerre csak láss csodát: Hangya koma arra sétált, fogta magát, bedugott az ablakon egy hegedűt.
Paganini először nem is akart hinni a szemének, azt hitte, hogy ez nem is igaz.
De bizony igaz volt, gondolta magában, és azon nyomban el is kezdett gyakorolni, hogy behozza a lemaradást.
Másnap már rögtön szóltak is, hogy tessék szíves befáradni az Operaházba, pedig akkor még mindig nagyon kicsike volt, és le kellett tolni a mikrofont, hogy elérje.
Ennek ellenére nagy volt az ováció, úgyhogy nyomban mehetett is világ körüli útra, hogy bejárja a zene birodalmát.
Még a hülye is megtapsolta, mert ő is ott volt.
Csak a szegény édesanyja szomorkodott, mert neki bizony továbbra is otthon kellett gürizni, de előbb-utóbb túltette magát a dolgon, és vidáman járt-kelt.
Paganini évek múltán egyszer arra gondolt, legjobb lesz, ha felkeresi gyermekkora színterét, de akkorra a régi házban már vadidegenek laktak, úgyhogy inkább elköszönt, hogy ne is nagyon lábatlankodjon tovább.
Hazafelé a vonaton azon mesterkedett, hogy majd ír egy szép szimfóniát, és az árából vesz plusz még egy pár hegedűt, de végül nem írt.
Másmilyen mesék (Magvető, 2003)