A félbevágott konyha esete, avagy a konyhatündér dala

Egy derékmagasságig megemelt padlózatú,

és ezáltal felére szűkített belterű konyha,

mint kiállítási tárgy

margójára

Remekművek közt a ponyva:

nekem jutott, lám, a

konyha.

Nincs ezen mit csodálkozni,

meg kell vele barátkozni:

akármin is fő a feje,

minden nőnek itt a

helye.

Nincs is ebből semmi gondom,

egész nyíltan meg is mondom,

tiszta tányér, rendes bögre:

nem is vágyom

ennél többre.

Amúgy is egy kedves fészek, bár

akadnak fura részek,

itt-ott mondjuk kicsit merész,

de különben

szép az egész.

Persze nem mondom, hogy tágas,

(a dizájner sem volt százas!),

de mivégre legyen tele,

ha untig elég a

fele.

Úgyis olyan zord az élet,

lábujjhegyen jár a lélek,

csupa gáncs és csupa pofon,

jobb, ha kéznél van a

plafon.

Lehet itt is tenni-venni,

szekrény tete-

jéről enni,

nem törődni földi jókkal,

padlófénnyel, férfibókkal,

nem hiányzik már a csók:

legjobb barátom egy

pók.

Néha persze elmerengek

- míg idefenn tengek-lengek,

rágok egy lerágott porcot,

pakolom a felső

polcot -,

hogy alólunk itt most, ajaj,

csúnyán kihúzták a

talajt.

Ki lett velünk baszarintva,

ülünk ide

beszorítva,

mintha ez úgy benne lenne:

fel lettünk a

falra

kenve,

semmivé lett minden álmunk,

hiába is reklamálunk,

egy-két széket odébb tettek,

minket meg jól

felültettek.

Eleinte lazák voltak: ezt is, azt is

alánk

toltak,

aztán addig ment a mutyi,

nyakunkba szakadt a trutyi,

elúsztak a régi falak,

repkedünk itt, mint a

halak,

nincsen ember már a gáton (kicsit

csalódottan látom), tetejébe

- bárhogy fáj is -

átrendeződött a táj is:

jól ki lettünk figurázva,

bejött egy nagy

hegy a házba,

de ez aztán olyan hegy,

hogy az innen

ki nem megy.

De mivégre a sok panasz?

Előbb-utóbb jön a tavasz!

Mit filózzak még a múlton:

két lábbal állok a

pulton,

hülye, aki folyton hisztis,

van még cukor is, meg

liszt is,

nem maradok juszt se hoppon,

felveszem a legszebb

toppom,

kólát nyitok, lightot (pepsit!),

keresek egy jó nagy

tepsit:

sütök egy szép gyereket,

jó pirosat, kereket,

és ha már megtanult ülni,

az ablakba teszem

hűlni.

Hátrahagyott versek ( Magvető, 2017)

A Trabantfejű Nő ( Palatinus, 2011)