nézzétek


ha bírjátok én nem erőltetem

előttünk egy 

középkorú jóltáplált 

tetem


körülötte csend amerre

ment alatta térkő

bőre itt-ott szederjes a          

nyálkahártya vérbő


termeiben sok a vendég

öltönyök és frakkok

belszínén szürkésfehér

meszesedő plakkok


vérfanokból élő pajzs a

pulpitus körül

a metszéslapról bőséges de        

híg savó ürül


kint a turbó transporterrel

száguldó idő

bent a puha pihepárna

tapintatú tüdő


elméjében már leszállt és

kiépült a menny

érintésre megremeg és

felfakad a genny


az arányszámok biztatók a

kilátások szépek

a kamra kissé tág a pitvar

üregei épek


az államháztartás is pompás

magántakarék

szikével még nyerhető egy

kevés kaparék


s míg a zsír az állományban

felszaporodik

a klinikáktól egészen a

stadionokig


s környezetét beszűri az 

idegen szövet 

még eldöntheti helyes-e ha 

közétek lövet...


de bármilyen nagy dolog is a

munka amit végzett

a korpuszán már tíz körömmel

írva van a végzet


országalmát vacsorázott

kenyérrel de most

ráfázott és véres torkán

fennakadt a rost


lesújtott a törvény amit

magának kreált

a rigor mortis láthatólag

testszerte beállt


kezéhez még sűrű

sötét alvadék tapad

de a nyelvgyök:

szabad




Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)