nézzétek


ha bírjátok én nem erőltetem


          előttünk egy középkorú

          jóltáplált tetem


körülötte csend amerre

ment alatta térkő


          bőre itt-ott szederjes a

          nyálkahártya vérbő


termeiben sok a vendég

öltönyök és frakkok


          belfelszínén szürkésfehér

          meszesedő plakkok


vérfanokból élő pajzs a

pulpitus körül


          a metszéslapról bőséges de

          híg savó ürül


kint a turbó transporterrel

száguldó idő


          bent a puha pihepárna

          tapintatú tüdő


elméjében már leszállt és

kiépült a menny


          érintésre megremeg és

          felfakad a genny


az arányszámok biztatók a

kilátások szépek


          a kamra kissé tág a pitvar

          üregei épek


az államháztartás is pompás

magántakarék


          szikével még nyerhető egy

          kevés kaparék


s míg a zsír az állományban

felszaporodik


          a klinikáktól egészen a

          stadionokig


s környezetét beszűri az idegen

szövet 


még

eldöntheti helyes-e ha közéjük

lövet


de

bármilyen nagy dolog is a

munka amit végzett


a korpuszán már tíz körömmel

írva van a végzet


szegényembert vacsorázott

kenyérrel de most


ráfázott és véres torkán

fennakadt a rost


lesújtott a törvény amit

magának kreált


a rigor mortis láthatólag

testszerte beállt


kezéhez még sűrű

sötét alvadék tapad


de a nyelvgyök:

szabad




Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)