Ilyen a Svájc
Svájc vendégszerető.
A főpályaudvar vágányfalára valaki embernagyságú
betűkkel kiírta, hogy: IMRE.
Svájc náthás.
Egyfolytában azt tüsszögi: Grüezi! Grüezi! Grüezi!
Svájc magyar.
Az első ezredmásodpercben kivétel nélkül mindenki
magyarul beszél.
Svájc hasonló.
A fontosabb információk itt is a közlekedési táblák
hátoldalán találhatóak.
Nálunk az, hogy nem alumínium,
náluk az, hogy capitalism = error.
Svájc más.
Itt a gyömbér kódja: 107.
Svájc ijesztő.
A Bundesplatz-i COOP bejáratánál
szembejött velem a közös képviselőnk.
Svájc perverz.
Az egyetlenegy hajléktalan kinézetű illető
a Vademberhez címzett pékség előtt ül,
és környezetbarát papírdobozból
rizstejet iszik.
Svájc tanulékony.
Itt a történelem egy kiskorú veszélyeztetésével kezdődik
(lásd Tell Vilmos),
ezért visel azóta is minden egyes
rollerező kisóvodás bukósisakot.
Svájc trükkös.
Reggelente egytől egyig leszaggatja
az anarcho-szindikalisták gerillaplakátjait,
aztán éjszakára mindet sorban
visszaragasztgatja.
Svájc hatalmas.
Egyszer órákig kellett bolyonganom,
hogy a kikötő melletti parkolóban
találjak egy kiégett vitorlást.
Svájc meglepő.
Az itteni Fedél Nélkül neve: Surprise,
és másfél kiló bio-cékla árába kerül.
Svájc lapos.
Kivéve a kiálló részeket.
Svájc közvetlen.
A templom előtt valaki a nevemen szólított,
de aztán kiderült, hogy csak a kutyáját hívta.
Svájc szeretetteljes.
Még a postaládákra is ki van írva:
"I love my snowboard".
Svájc zöld.
De csak volt,
mert azóta beleöntöttem a lefolyóba
a halrudacskákkal szétégetett repceolajat.
Svájc következetes.
Egy bizonyos tengerszint feletti magasságon túl
minden kihalt buszmegállóban álldogál egy szomorú
arcú kisfiú fényvisszaverős orkánkabátban,
zombifityegős csellótokkal a hátán.
Svájc apokaliptikus.
A mozgólépcsőn kétszer is szembejött velem
ugyanaz a pengeszájú apáca.
Svájc korrekt.
Három(!) olyan esetet is számontart
a szövetségi köztársaság történetében,
amikor egy közönséges bevándorlónak sikerült
a társadalom hasznos tagjává válni:
Julius Maggi, Henri Nestlé és Albert Einstein.
Svájc menthetetlen.
Egyszer láttam a járdán egy szöszt.
Svájc előrelátó.
A Bahnhofstrasse kétharmadánál,
a Bonita, a Herren Globus és a Gabor cipőbolt
bűvös háromszögében éberen várakozik
egy defibrillátor.
Svájc veszélyes.
Az embert gyorsan rászoktatja,
hogy barátságosan visszamosolyogjon,
és ebből Pesten még véres konfliktusok keletkezhetnek.
Svájc tapintatos.
Kivéve, amikor tetőtől talpig irdatlan
mennyiségű népviseletben,
térdével hatalmas kolompokat
rugdalva vonul végig a Goldgassén.
Svájcnak uborkasaláta szaga van.
Erre – nincs magyarázat.
Svájc sunyi.
Egy meggyőződéses demokratának
a tóba nyúló keskeny móló legeslegvégéig
el kell zarándokolnia,
hogy ott egy elektromos fémszekrény
semmibe néző oldalfalán végre
szemrevételezhesse a miniatűr betűkkel írt
szerény javaslatot: Orban fuck off!
Svájc lúzer.
Engedi a gyalogosokat élni.
Svájc mozgássérült.
De nem probléma,
mert a lánya minden délelőtt pokrócba bugyolálja,
és kitolja a parti sétányra napozni.
Svájc prosztó.
Neonzöld edzőcipőhöz nem hord zoknit.
Svájc megunhatatlan.
Főleg a hibernált idill,
a kommunális lombfúvó berendezések,
és a tájjellegű főzőműsorok kedvelői számára.
Svájc családbarát.
Kivéve Dinit,
aki egy keserű hangú,
és jó sok ismeretlen szóval teletűzdelt
rigiplatzi graffiti tanúsága szerint
kifejezetten gyűlöli az apját.
Svájc szabad.
A Sihl folyó fenekén békésen hever egy hídról
bedobott bicikli.
Svájc halott.
Ráadásul pont a szálláshelyem mögött elnyúló
lankás kis domboldalon,
a G-2-es szektor egyik komfortos
faliurnájában nyugszik.
A rézlapra persze a kissé megtévesztő
Theresia Rose Schneider nevet írták,
de én a párkányra tett vízhatlan fotóról,
a megszámlálhatatlan agyagangyalkáról,
és a piros kaspós,
mexikói kalapos kaktuszemberkéről
rögtön felismertem.
Du lebst in meinem Herz weiter.