Ilyen a Svájc

Svájc vendégszerető.

A főpályaudvar vágányfalára valaki embernagyságú betűkkel kiírta, hogy: IMRE.

Svájc náthás.

Egyfolytában azt tüsszögi: Grüezi! Grüezi! Grüezi!

Svájc magyar.

Az első ezredmásodpercben kivétel nélkül mindenki magyarul beszél. (A csecsemők néha tovább is.)

Svájc hasonló.

A fontosabb információk itt is a közlekedési táblák hátoldalán találhatóak. Nálunk az, hogy: nem alumínium, náluk az, hogy: capitalism = error.

Svájc más.

Itt a gyömbér kódja: 107.

Svájc ijesztő.

Tegnap a Bundesplatz-i COOP bejáratánál egy pillanatra elbizonytalanodtam.

Svájc perverz.

Az egyetlenegy hajléktalan kinézetű illető a Vademberhez címzett pékség előtt ül, és környezetbarát papírdobozból rizstejet iszik.

Svájc tanulékony.

Itt a történelem egy kiskorú veszélyeztetésével kezdődik (lásd Tell Vilmos), ezért visel azóta is minden egyes rollerező kisóvodás bukósisakot.

Svájc trükkös.

Reggelente egytől egyig leszaggatja az anarcho-szindikalisták gerillaplakátjait, aztán éjszakára mindet szépen visszaragasztgatja.

Svájc hatalmas.

Múltkor órákig kellett bolyonganom, hogy a kikötő melletti parkolóban találjak egy kiégett vitorlást.

Svájc meglepő.

Az itteni Fedél Nélkül neve: Surprise, és minimum másfél kiló bio-cékla árába kerül.

Svájc lapos.

Kivéve a kiálló részeket.

Svájc közvetlen.

Ma a templom előtt valaki a nevemen szólított. De aztán kiderült, hogy csak a kutyáját hívta.

Svájc szeretetteljes.

Még a postaládákra is ki van írva: "I love my snowboard".

Svájc zöld.

De csak volt. Mert azóta beleöntöttem a lefolyóba a halrudacskákkal szétégetett repceolajat.

Svájc következetes.

Egy bizonyos tengerszint feletti magasságon túl minden kihalt buszmegállóban álldogál egy szomorú kisfiú fényvisszaverős orkánkabátban, zombifityegős csellótokkal a hátán.

Svájc apokaliptikus.

Ma a mozgólépcsőn kétszer is szembejött velem ugyanaz a pengeszájú apáca.

Svájc korrekt.

Három (!) olyan esetet is számon tart a szövetségi köztársaság történetében, amikor egy külföldön született bevándorlónak sikerült a társadalom többé-kevésbé hasznos tagjává válni: Albert Einstein, Henri Nestlé és Julius Maggi.

Svájc menthetetlen.

Tegnap láttam a járdán egy szöszt. (Bár amikor visszafelé jöttem, már nem volt ott.)

Svájc előrelátó.

A Bahnhofstrasse kétharmadánál, a Bonita, a Herren Globus, és a Gabor cipőbolt bűvös háromszögében éberen várakozik egy defibrillátor.

Svájc veszélyes.

Az embert könnyen rászoktatja, hogy barátságosan visszamosolyogjon, és ebből Pesten még véres konfliktusok keletkezhetnek.

Sájc tapintatos.

Kivéve, amikor tetőtől talpig irdatlan mennyiségű népviseletben, térdével hatalmas kolompokat rugdalva vonul végig a Goldgasse-n.

Svájcnak uborkasaláta szaga van.

Erre - nincs magyarázat.

Svájc sunyi.

Egy meggyőződéses demokratának a tóba nyúló keskeny móló legeslegvégéig el kell zarándokolnia, hogy ott egy elektromos fémszekrény semmibe néző oldalfalán végre szemrevételezhesse a miniatűr betűkkel írt szerény javaslatot: "Donald Trump fuck off!"

Svájc lúzer.

Engedi a gyalogosokat élni.

Svájc mozgássérült.

De nem számít, mert a lánya minden délelőtt pokrócba bugyolálja, és kitolja a parti sétányra napozni.

Svájc megunhatatlan.

Főleg a hibernált idill, a kényszeresen köszöngető vadidegenek, és a tájjellegű főzőműsorok kedvelőinek.

Svájc prosztó.

Neonzöld edzőcipőhöz nem hord zoknit.

Svájc családbarát.

Kivéve Dinit, aki egy keserű hangú, és jó sok ismeretlen szóval teletűzdelt Rigiplatz-i graffiti tanúsága szerint kifejezetten gyűlöli az apját.

Svájc halott.

Ráadásul pont a szálláshelyem mögött elnyúló lankás kis domboldalon, a G-2-es szektor egyik komfortos faliurnájában nyugszik. A rézlapra persze a kissé megtévesztő "Theresia Rose Schneider" nevet írták, de azért én a párkányra tett vízhatlan fotóról, a megszámlálhatatlan agyagangyalkáról, és a piros kaspós, mexikói kalapos kaktuszemberkéről rögtön felismertem.

Du lebst in meinem Herz weiter.

2016