Kosár
0
0,00 Ft
Egyke
A meggyfánál állnánk egy régi fotón.
Kétfelől fognánk a papa kezét.
Megörökölné a hótaposómat.
Felpróbálhatnám a Barca-mezét.
Rugdosnánk egymást az asztal alatt.
Aztán letagadnánk a tényeket.
Mesélnék neki a longobárdokról.
Elmagyarázná a géneket.
Útban a hajnali mandulaműtétre
a taxiban vicceket mondana.
Dühében egyszer belökne a tóba.
Aztán ruhástól utánam ugrana.
Megesne párszor, hogy felcserélnének.
Én nem bánnám persze, naná.
Egy távoli rokon a tengeren
túlról a nevemen szólítaná.
Lenne egy nagy, közös felfedezésünk.
A titok, hogy hogy kéne élni.
Hogy ne kelljen többé a rottweilertől, és a
megfertőződéstől félni.
Szeretne ezt-azt szétcsavarozni.
És ismerne egy pár trükköt.
Visszacsinálná tegnapelőttről
a matchboxszal bedobott tükröt.
Eltűrne értem még
olyat is, amit más
véletlenségből se tűr el.
Szemébe mondaná
anyának bátran, hogy
nem túl szép, amiket művel.
Mert mi az, hogy
nyűgös, és mi az, hogy
fáradt, és tőlem egy perc nyugta sincs?!
Ő leülne mellém,
mert kíváncsi lenne,
és bízhatnék benne,
mert komolyan venne,
és minden új játékban
benne lenne –
ha lenne.
De nincs.
Erdős Virág: könnyei (Magvető, 2022)