Ilyen a Svájc

 

 

Svájc vendégszerető.

 

    A főpályaudvar

    vágányfalára valaki embernagyságú

    betűkkel kiírta, hogy:

    IMRE.

 

 

Svájc náthás.

 

    Egyfolytában azt tüsszögi:

   Grüezi! Grüezi! Grüezi!

 

 

Svájc magyar.

 

    Az első

    ezredmásodpercben kivétel

    nélkül mindenki

    magyarul beszél.

 

 

Svájc hasonló.

 

    A fontosabb információk itt is

    a közlekedési táblák hátoldalán találhatóak.

    Nálunk az, hogy: nem alumínium,

    náluk az, hogy:

    capitalism = error.

 

 

Svájc más.

 

    Itt a gyömbér kódja: 107.

 

 

Svájc ijesztő.

 

    Tegnap a Bundesplatz-i COOP bejáratánál

    szembejött velem a közös képviselőnk.

 

 

Svájc perverz.

 

    Az egyetlenegy

    hajléktalan kinézetű illető

    a Vademberhez címzett pékség előtt ül,

    és környezetbarát papírdobozból

    rizs-tejet iszik.

 

 

Svájc tanulékony.

 

    Itt a történelem egy kiskorú

    veszélyeztetésével kezdődik

    (lásd Tell Vilmos),

    ezért visel azóta is

    minden egyes rollerező kisóvodás

    bukósisakot.

 

 

Svájc trükkös.

 

    Reggelente egytől egyig

    leszaggatja az anarcho-szindikalisták

    gerillaplakátjait,

    aztán éjszakára mindet

    visszateszi.

 

 

Svájc hatalmas.

 

    Múltkor órákig kellett bolyonganom,

    hogy a kikötő melletti parkolóban

    találjak egy kiégett vitorlást.

 

 

Svájc meglepő.

 

    Az itteni Fedél Nélkül neve: Surprise,

    és minimum másfél kiló

    bio-cékla árába kerül.

 

 

Svájc lapos.

 

    Kivéve a kiálló részeket.

 

 

Svájc közvetlen.

 

    Ma a templom előtt valaki a nevemen szólított.

    De aztán kiderült, hogy csak a kutyáját hívta.

 

 

Svájc szeretetteljes.

 

    Még a postaládákra is ki van írva:

    „I love my snowboard”.

 

 

Svájc zöld.

 

    De csak volt.

    Mert azóta beleöntöttem a lefolyóba

    a halrudacskákkal szétégetett repceolajat.

 

 

Svájc következetes.

 

    Egy bizonyos tengerszint feletti magasságon túl

    minden kihalt buszmegállóban

    álldogál egy szomorú kisfiú

    fényvisszaverős orkánkabátban,

    zombifityegős csellótokkal a hátán.

 

 

Svájc apokaliptikus.

 

    Ma a mozgólépcsőn kétszer is

    szembejött velem ugyanaz a pengeszájú apáca.

 

 

Svájc korrekt.

 

    Három (!) olyan esetet is számon tart

    a szövetségi köztársaság történetében,

    amikor egy külföldön született bevándorlónak

    sikerült a társadalom hasznos tagjává válni:

    Albert Einstein, Henri Nestlé és Julius Maggi.

 

 

Svájc menthetetlen.

 

    Tegnap láttam a járdán egy szöszt.

    (Bár amikor visszafelé jöttem, már nem volt ott.)

 

 

Svájc előrelátó.

 

    A Bahnhofstrasse kétharmadánál,

    a Bonita,

    a Herren Globus,

    és a Gabor cipőbolt bűvös háromszögében

    éberen várakozik egy

    defibrillátor.

 

 

Svájc veszélyes.

 

    Az embert könnyen rászoktatja,

    hogy barátságosan visszamosolyogjon,

    és ebből Pesten még véres

    konfliktusok keletkezhetnek.

 

 

Svájc tapintatos.

 

    Kivéve, amikor tetőtől talpig

    irdatlan mennyiségű népviseletben,

    térdével hatalmas kolompokat rugdalva vonul végig

    a Goldgasse-n.

 

 

Svájcnak uborkasaláta szaga van.

 

    Erre –

    nincs magyarázat.

 

 

Svájc sunyi.

 

    Egy meggyőződéses

    demokratának a tóba nyúló keskeny móló legeslegvégéig

    el kell zarándokolnia,

    hogy ott egy elektromos

    fémszekrény semmibe

    néző oldalfalán

    végre szemrevételezhesse

    a miniatűr betűkkel írt

    szerény javaslatot:

    „Donald Trump fuck off!”

 

 

Svájc lúzer.

 

    Engedi a gyalogosokat élni.

 

 

Svájc mozgássérült.

 

    De nem probléma,

    mert a lánya minden délelőtt pokrócba bugyolálja,

    és kitolja a parti sétányra napozni.

 

 

Svájc megunhatatlan.

 

    Főleg a hibernált idill,

    a kényszeresen köszöngető vadidegenek,

    és a tájjellegű főzőműsorok kedvelőinek.

 

 

Svájc prosztó.

 

    Neonzöld edzőcipőhöz

    nem hord zoknit.

 

 

Svájc családbarát.

 

    Kivéve Dinit,

    aki egy keserű hangú,

    és jó sok ismeretlen szóval teletűzdelt

    Rigiplatz-i graffiti tanúsága szerint

    kifejezetten gyűlöli az apját.

 

 

Svájc halott.

 

    Ráadásul pont

    a szálláshelyem mögött elnyúló

    lankás kis domboldalon,

    a G-2-es szektor egyik komfortos

    faliurnájában nyugszik.

 

    A rézlapra persze a kissé megtévesztő

    „Theresia Rose Schneider” nevet írták,

    de én azért a párkányra tett vízhatlan fotóról,

    a megszámlálhatatlan agyagangyalkáról,

    és a piros kaspós,

    mexikói kalapos kaktuszemberkéről

    rögtön felismertem.

 

    Du lebst in meinem Herz weiter.