Kilépő levél a Szépírók Társaságától, 2016. 03. 23.

 

Kedves Szépírók,

 

néhány napja úgy döntöttünk, hogy pályázunk az NKA-hoz. Ezzel egy olyan helyzet állt elő, amit én nem tudok másképp megoldani a magam számára, mint hogy kilépek a Szépírók Társaságából.

Én úgy látom, hogy az NKA-ban az MMA színre lépésével nyíltan antidemokratikus elvek szerint történő szervezeti átalakítások kezdődtek. Az informális részlehajlások több éves időszaka után ez egy olyan új szakaszt jelent, amelyben már végképp lehetetlenné válik a pénzek igazságos elosztása. Ez szerintem még akkor is probléma lenne, ha a Szépírók Társasága történetesen haszonélvezője lenne ezeknek a változásoknak. Az átalakítások veszélyeire szerintem ebben a lélektani pillanatban még jó eséllyel felhívhattuk volna a figyelmet, ha következetesek maradunk saját korábbi döntésünkhöz, és nem csak kurátorokat nem jelölünk, de tiltakozásunk jeleként az NKA-hoz való pályázás lehetőségéről is önként és demonstratíve lemondunk.

Fogalmam sincs, hogy pontosan mik egy diktatúra kiépülésének a klasszikus fázisai, de az a sejtésem, hogy létezik egy olyan kegyelmi időszak, amikor még elébe lehet menni az eseményeknek, ha az érintettek maguk mondanak le veszélybe került jogaikról, hogy ezzel felhívják a figyelmet az épp kiépülőben lévő rendszer helytelen és igazságtalan működésében rejlő további veszélyekre. Amíg egyáltalán még van miről lemondanunk, addig szerintem egy fontos eszköz van a kezünkben ahhoz, hogy a saját pozícióink megingásán túl az egész struktúra tarthatatlanságát is sérelmezzük, és ezzel nem mellesleg azoknak is a védelmére keljünk, akik nálunk sokkal csekélyebb „láthatósággal” és érdekérvényesítési képességgel rendelkeznek. (Köztük például a mostanában sokat emlegetett „fiatal írók”, akik számára egy tisztán és pártatlanul és kevésbé mma-kompatibilisen elbírált alkotói pályázat épp olyan meghatározó lehet a sorsuk további alakulását illetően, mint ahogy ez annak idején a mi esetünkben volt.) Egyrészt tehát az NKA-hoz való pályázás megszavazásával véleményem szerint a tiltakozásnak egy erős és morálisan kikezdhetetlen formájáról mondtunk le.

Másrészt ha most közös döntéssel bojkottáltuk volna az új NKA teljes pályázati rendszerét, és mindezt világosan és közérthetően kommunikáltuk volna kifelé, akkor ezt a lépést szerintem az úgynevezett „társadalom” jó eséllyel meghálálta volna nekünk, és a közösségi finanszírozásnak egy csomó új csatornája nyílt volna előttünk. Ettől függetlenül persze biztos, hogy sok egyéb áldozatot is kívánt volna tőlünk ez a helyzet, sokkal több ingyen vagy kevés pénzért vállalt fellépést, satöbbit, de ezt még akár úgy is felfoghattuk volna, mint valamiféle régóta esedékes szolidaritást azokkal a társadalmi csoportokkal, akiktől a saját területük „ememáként” nyomuló monstrumainak árnyékában a kutya se kérdezi meg, hogy akarnak-e alkalmazkodni a szűkülő keretekhez vagy sem. Ráadásul a közösen vállalt áldozattal könnyítettünk volna azoknak a „magányos áldozatoknak” a helyzetén is, akik most privát lelkiismereti partizánakciókra kényszerülnek, magyarán elvből nem adnak be alkotói pályázatot – én sok ilyen emberről tudok. Szóval szerintem ebben a helyzetben ez a lépés taktikailag is, emberileg is az egyetlen helyes döntés lett volna.

De ez persze csak az én véleményem, amit nyilván nem akarok ráerőltetni senkire, viszont én nagyon nem érezném jól magamat, ha a nevemben, mint a Szépírók Társasága egy-háromszázakárhányad részének nevében idén is pályázat „íródna” és „adódna be” úgy, mintha közben az égvilágon semmi se történt volna. Ezért döntöttem a kilépés mellett.

Viszont tényleg nem akarok senkit se megbántani, a helyzetet sem akarom túldramatizálni, és semmi esetre se szeretnék a személyemnek bármiféle jelentőséget tulajdonítani, úgyhogy azon túl, hogy ezt most Nektek megírtam, mindössze annyit fogok tenni, hogy szép csendben megkérem a Piroskát, hogy húzzon ki a Szépírós listáról. Ettől függetlenül biztosan lesznek, akik nevetséges aránytévesztésnek érzik majd ezt a döntést, ezeknek csak annyit tudok mondani, hogy mindenki másként próbál oldani a valamilyen formában mindannyiunkat egyre inkább nyomasztó helyzeten -- én ezt így tudom megtenni. De bárki bármilyen stratégiát választ is, a legszomorúbb az egészben mégiscsak az, hogy az élet mindenféle értelmes elfoglaltság helyett ilyen agyament dilemmákba kényszeríti bele az embert.  

Azt, remélem, mondanom sem kell, hogy a kilépésem egyáltalán nem Ellenetek irányul, sőt, végtelenül nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az életemnek egy fontos szakaszában tagja lehettem a Szépírók Társaságának.

 

Mindenkinek minden szépet és jót kívánok,

hálával és szeretettel,

Erdős Virág