nézzétek

 

ha bírjátok én nem erőltetem

előttünk egy középkorú

jóltáplált tetem

 

körülötte csend amerre

ment alatta térkő

bőre itt-ott szederjes a

nyálkahártya vérbő

 

termeiben sok a vendég

öltönyök és frakkok

belfelszínén szürkésfehér

meszesedő plakkok

 

vérfanokból élő pajzs a

pulpitus körül

a metszéslapról bőséges de

híg savó ürül

 

kint a turbó transporterrel

száguldó idő

bent a puha pihepárna

tapintatú tüdő

 

elméjében már leszállt és

kiépült a menny

érintésre megremeg és

felfakad a genny

 

az arányszámok biztatók a

kilátások szépek

a kamra kissé tág a pitvar

üregei épek

 

az államháztartás is pompás

magántakarék

szikével még nyerhető egy

kevés kaparék

 

s míg a zsír az állományban

felszaporodik

a klinikáktól egészen a

stadionokig

 

s környezetét beszűri az idegen

szövet még

eldöntheti helyes-e ha közéjük

lövet

 

de

bármilyen nagy dolog is a

munka amit végzett

a korpuszán már tíz körömmel

írva van a végzet

 

szegényembert vacsorázott

kenyérrel de most

ráfázott és véres torkán

fennakadt a rost

 

lesújtott a törvény amit

magának kreált

a rigor mortis láthatólag

testszerte beállt

 

kezéhez még sűrű nyákos

alvadék tapad

de a nyelvgyök:

szabad

 

 

in: Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)