Karácsony, 2017

 

 

Viccnek durva, versnek kevés:

íme, egy kis meglepetés.

 

Nem egy nagy szám, látom én is,

kilóra se sok, de mégis:

mikor ilyen nagy a fagy, a

szeretet meg egyre

fogy, az

embert mindig meglepi, hogy

nincs jobb, mint egy

meglepi.

 

Jaj,

most látom csak, bocsika, hogy

nyuszikás a

zacsija, de

mindegy, nem egy nagy dolog, majd

megoldják az

angyalok, mert

így is, úgy is az az első,

hogy mi mindent rejt a

belső,

olyan legyen körülbelül,

aminek az ember

örül,

ne lapuljon benne bánat

(vagy más ilyen

ronda állat),

se betegség, se halál, és

beférjen a

fa alá.

 

Sőt: ha mégse tetszik, másnap

át lehessen adni

másnak!

 

Bárki kapja, legyen áldott! –

lásd a christmas greeting card-ot:

 

„Drága-kedves… satöbbi, csak

meg szeretném köszönni, és

ezúton is kívánok egy

sokkal jobb fej világot, most

egyedül csak az a fontos

(így írom, mert így a pontos),

hogy a szíved legyen helyén,

kétezerti-

zenhét

telén.

 

Rajtad áll, hogy mit teszel, hogy

jó fiú vagy rossz leszel, hogy

vállat vonsz és legyintesz, vagy

észnél vagy és beintesz, hogy

pakolod a cekkered, vagy

szép csendben ki-

bekkeled, ha

üldögélsz, ha ácsorogsz, ha

élteted, ha gáncsolod, én

 

egy dolgot tanácsolok:

Legyen vidám karácsonyod!”

 

 

in: Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)