Csalimese

 

Egyszer volt, de aztán persze ráivott és paff. 

Azt kelletett mondani, hogy elvitte a szél.

Annamari mondta, Kicsiroli mondta, Fridababa mondta, Sanyi bátyó mondta, de én csak a lukba mondtam, kutyakaka bújj a lukba, bedugtam a fejemet és úgy. 

Aztán mikor elaludtak, meggyújtottam a cihát, kiszöktem és elindultam felfelé a paszulyon.

Mentem, mentem, mendegéltem, első ágon ült a boltos, levágtam. 

Második ágon ült a csapos, levágtam. 

Harmadik ágon ült a doki, levágtam. 

A negyedik ágon ült a Köpcös, levágtam. 

Az ötödik ágon a Brigi ült, de levágtam, mert kurva volt, és fogadok, hogy tudott volna, mégse lopott soha nekem eldobhatós telefont.

A hatodik ágon maga ült az Ördöngős Szülé. 

Ismertem, mert ott lakott a dögtemető árka mellett, ott, ahonnan már csak felénk fut egy kicsi út. 

Ő is rögtön megismert, és láttam, hogy még örül is, kiskondásnak nevezett, és mutatta, hogy nincs nála a bot.

Odamentem, rám köpött, hogy meglegyen a jutalom, és rám bízott egy kétliteres Mirindás flakont, hogy visszafelé töltsem 

meg a Zsigóéknál borral. 

Azt mondta, ha felvizezem, megsüt és megesz.

A hetedik ágon, ahogy kellett, ott volt a mező. 

Iszonytató nagy mező volt, de mondjuk az egész szépen le volt betonozva.

Hát annak a közepében volt egy ékes palota. 

Tornya persze nem volt, viszont ablakai se nagyon, néztem is, hogy mi a bánat, nem csilingel, nem pörög, csak áll. 

Persze azért így is szép volt, ekkora lapát betűkkel volt kirakva mindenütt, hogy itt lakik az atyaisten, vagy ki a szösz, "IBM", a király.

Bekopogtam, hogy esetleg van-e itthon valaki.

Jön a király, kérdi hogy mi van.

Mondom hogy hát ez van, az van, lenne itt mit mesélni, de lényeg az, hogy per pillanat szolgálatot keresek.

Na már akkor baj van, mondja, és ahogy a szeme rebbent, abból én már tudtam, hogy kábé akkorra kezdte rajtam megérezni a szagot.

Mert, azt mondja, nem úgy van az. 

Azt mondja, hogy az a bukfenc, hogy náluk a szolgálatot is meg kell ám szolgálni előbb. 

De mivelhogy lentről jöttél, mondja nekem, de már akkor próbálta, hogy nem is nagyon vett az orrán levegőt, egye fene, benne vagyok, hogy egy kicsit trenírozzad, tréningeljed, teszteld köztünk magadat.

Így kerültem először a híres-neves Óriás Varangyok közé.

Ott laktak a derítőben, és egyébként szelídek, és egyáltalán nem igaz, hogy hiúk és vadak. 

Őket kellett kétóránként biliztetni, ganézni, kikotorni alóluk a szívószálat, kiskanalat, papírdobozt, papírtálcát, papírpoharat.

Aztán hogy ez megvolt, mondták, menjek a kazánba. 

Na, itt tüzes követ kellett miszlikbe darálni, persze mindig ki volt kötve centire a méret. 

Ebben már volt perspektíva, mert azt tudta mindenki, hogy ezzel fűtik odafönt a csarnokban a gépeket. 

Egyszer, mikor tüzet nyeltem, azt mondták, hogy ne parázzak, fél tüdővel is egészen szép kort meg lehet érni.

Na aztán hogy itt is rendben kitellett az esztendő, leüzentek értem, hogy hát kéne föntre valaki. 

Hú, gondoltam, csak megérte, beérett az aranyalma, de már rögtön jöttek, szóltak, csigavér, pajtás, ez még nem az. 

Na, akkortól úgy alakult, minden reggel végig kellett nyalnom a hodályt. 

Úgy értve, hogy faltól falig egyenként a blokkokat, négyóránként plusszba még a vezérlőpult alól is a port. 

Mutatták is, hogy a legjobb, ha egy kupak Flóraszeptet szétkenek a nyelvemen, és úgy.

Jól van, mondom, nem ugrálok, de már azért éreztem, hogy telik a bugyor. 

Mikor aztán jó ideig azt se mondták pittypalatty, fogtam magam, letussoltam, odaálltam a király elé.

Felséges királyom, életem halálom, ezer éve csúszok-mászok, tessék végre kidobolni, hogy a próbát kiállottam, rámás csizma, gumikesztyű, lehessen már odaülnöm nekem is a géphez.

Jól van fiam, jól van, de már inkább arra felelj érthetően, hogy akkor most loptál-e vagy nem loptál.

Nem loptam, felséges királyom.

Na, ha loptál, édes fiam, akkor bizony tömlöcben van a helyed. 

És már rögtön láttam is, hogy tárcsázza a kerületi rendőrkapitányt.

De én azt már nem várom meg, gondoltam magamban, felpattantam, kaptam magam, szaladtam a kertbe. 

Na, ahogy ott meglapulok, látom ám a kiskirálylányt, ahogy egy szép Opel Tigra rubinmetál motorháztetején napozik. 

Nem is nagyon firtattam, hogy szeret-e, vagy nem szeret, odamentem, megkértem, hogy mutatná meg nekem a csunyáját.

Na, ahogy ez meglett, menten megöleltük egymást, tettünk, vettünk, jól mulattunk, és már éppen kezdtünk volna élni boldogan – ám egyszer csak hogyan, hogy nem, fergeteges vihar támadt, és az égből potty, potty, potty, potty, napkeltétől napnyugtáig potyogtak, csak potyogtak a biztonságiak.